Ősi örmény szimbólumok reneszánsza
2015.02.24 15:52
Elhangzott 2015. február 18-án, Kolozsváron, a Barabás Miklós Céh galériájában, Martaian Ermone-Zabel kiállításának megnyitóján.
A véletlenek játéka-e vagy van valami sorsszerűség is abban, hogy egy kifinomult művészi érzékkel megáldott, modern és feltűnően csinos fiatal nő a múltba, a régmúltba fordul, s ott lel igazán önmagára – ötlött föl bennem a gondolat Martaian Ermone Zabel ősi szimbólumokat felvillantó miniatúrái láttán. Mert furcsa dolog ám a választás. Olykor talán tudatára sem ébredünk annak a belső kényszernek, annak a sajátos hajtóerőnek, ami egyik vagy másik irányba lendít, fokról-fokra hatalmába kerít, elvarázsol, rányomhatja bélyegét egész további létünk alakulására.
Hogy a művész az örmény keresztény kultúra remekeire rezonál, azok állnak szívéhez-lelkéhez legközelebb, azok élesztik fel művészi énjét és késztetik alkotásra, talán mégsem véletlen, sokkal inkább sorsszerű. Hiszen a Budapesten élő, de Szamosújváron, az örmények építette, gyönyörű, barokk városban nevelkedett alkotó kora gyermekkorától azt a levegőt szívta magába, amit ez a legörményebb település árasztott. S azt a nyelvi és kulturális örökséget, amit apai nagyszülei oltottak bele, akiktől megtanulta az örmény nyelvet és írásbeliséget. Szőnyegszövő ősei a múlt század elején, az örmény genocídium idején menekültek Törökországból Romániába, és állapodtak meg Szamosújváron, ahol sikerült gyökeret verniük.
Ermone édesanyja román, természetszerűleg otthonosan mozog tehát a román kulturális közegben. A rá nagy hatást gyakoroló ortodox ikonokkal is a Szamosújvár melletti, híres búcsújáró helyen, Füzesmikolán ismerkedett meg. Ott, ahol német vándorfestők honosították meg az üvegfestést a 19. század elején. Hogy aztán elkerüljön Budapestre, s itt a magyar nyelvvel és a magyar kultúrával is szoros kapcsolatba kerüljön.
Mi más ez, ha nem tipikus transzszilván sors.
Az ebből eredeztethető transzszilván életérzésből, a különböző kultúrák jótékony egymásra hatásából született meg ez az újszerű, általa teremtett műfaj is, amelynek beszédes példáival találkozunk a kiállításon. Az ortodox népi üvegikonoknál használatos technikával, az olajfestéssel a művész egy egészen más, a legrégebbi keresztény kánonoknak és tematikának megfelelő alkotásokat készít, amelyek ornamentikájukban az ősi örmény motívumrendszert jelenítik meg.
Azt is mondhatnám: Ermone szerencsés csillagzat alatt született. Hiszen benne egyesült és szintetizálódott az ősi keresztény kultúra hagyatéka – Örményország volt a világ első állama, ahol több mint 1710 évvel ezelőtt a kereszténység államvallássá vált – a 20-21. századi örmény látásmóddal. S ebben az archaikus miliőben bóklászva, az örmény kódexek miniatúráinak hol drámaisággal, hol megejtő lírával, de mindenképpen szimbólumokkal gazdagon teletűzdelt, ornamentikájukban egyedülálló világában elmélyedve, és abból merítve teremtette meg a maga sajátos művészi világát. Amely az ősi hagyományok, jelrendszer felelevenítése által elérhető közelségbe hozta egy archaikus kultúra örökbecsű termékeit. Az egykori kódex készítők precizitásával és alaposságával eleveníti meg erőteljes, élénk, üde színekkel a dogmatikus szimbolikába telepített örmény népi motívumkincset, továbbítja a valós és képzeletbeli állatokkal, madarakkal, griffekkel, virágokkal, palmettákkal, gránátalmával ékesített képi üzenetet. Talál önmagára ebben a megannyi sejtéssel, sejtetéssel, finom utalásokkal fűszerezett, fölöttébb sajátos világban, modern kifejezéssel élve teleportálja a mába ezeket az archaikus képeket.
S ezáltal nemcsak saját művészi ösztöneinek teremt kibontakozási lehetőséget, hanem egyfajta szolgálatot is teljesít. Az automatika és elektronika századában újjáéleszti a múltat, megeleveníti és általánosan fogyaszthatóvá teszi egy hatalmas és a maga nemében páratlan ősi kultúra gyöngyszemeit. Az Ararát lábainál fekvő Örményországban ugyanis a pogány szentélyek helyén már 300-ban templomok és kolostorok épültek, a másfél ezernél is több kódexíró műhelyben pedig lázas intenzitással folyt a miniatúrafestés, amely a 13-14. században érte el aranykorát. A díszítőelemekkel gazdagon teletűzdelt, üde színvilágukkal, sajátos eleganciájukkal ható miniatúrák örmény nemzeti stílusjegyei mellett, bizánci és perzsa, később nyugati hatásra pedig olykor reneszánsz motívumok is felsejlenek.
Ermone érdeme, hogy tökéletesen beleélte magát ebbe az expresszív, emocionálisan is megejtő világba, a szakralitás, a fény és a ragyogás világába.
S akkor felvetődik a kérdés, hogy ez a tematikájában szakrális, technikájában pedig szintén kötött műfaj, a miniatúrákban testet öltő üvegfestés lehet-e egyáltalán személyes? A jelenlegi tárlat erre egyértelmű választ ad: lehet, hiszen a művésznek sikerül általa önmagára, saját lelkivilágára találnia, önmagából is belopnia valamit ebbe az egyházi és művészi kánonoktól meghatározott, de mindamellett kifejezésmódjának közvetlenségével, hogy ne mondjam olykor már egyenesen játékosságával ható műfajban.
A biblikus témák és szigorú formai követelmények által behatárolt, a szó legszorosabb értelmében nemesen aranyló ikonok eleganciája mellett üdítőleg hatnak a könnyedebb, felszabadultabb, játékosabb, örmény népi szimbólumokra épülő alkotások, amelyek már több szabadságot engednek a művésznek, aki kombinációs készségével, sajátos színhasználatával és egész érzelemdús, nyílt, szeretni való lényével maximálisan él is ezzel a lehetőséggel. Kedvesen mosolygó Huncutkáival pedig még tovább tágítja az általa teremtett műfaj lehetőségeit, feloldja a kötelékeket, valósággal liberalizálja egyedi műfaját.
A Barabás Miklós Céh repertoárjában ez a kiállítás egyedülálló újdonságnak számít. Bordy Margit érdeme, hogy felfedezte nekünk Ermonét, s általa utat nyitott ebbe a rendkívüli mélységeket felvillantó csodálatos világba, a legősibb és a legmaibb örmény kultúra világába. A Barabás Miklós Céh néhai elnöke, az örménységét fennen vállaló és hirdető, két évvel ezelőtt elhunyt Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész most biztos elismerőleg tekint le reánk odaföntről.
Köszönjük a művésznek a páratlan élményt, amiben részesített és további, hasonlóképpen eredményes munkát kívánunk!
Németh Júlia,Kolozsvár,2015.02.18